Rólunk

Kik vagyunk?

Az UniCante egyetemi kórus lelkes, énekelni szerető, kolozsvári magyar egyetemisták kezdeményezésére jött létre 2009 őszén. A kórus tagjai többek között a bölcsészettudományi, építészeti, gyógypedagógiai, óvó-tanítói, közgazdasági, biológiai, kémiai, mérnöki, informatikai, orvosi, újságírói, politikatudományi, színművészeti, teológiai, testnevelési, művészettörténeti és zeneművészeti karok hallgatói, doktoranduszai, tanárai, illetve végzettjei .

Mit éneklünk?

Repertoárunk ugyanolyan színes, mint a kórustagok „ foglalkozása”: a reneszánsz művektől a kortárs magyar és idegennyelvű alkotásokig minden olyan komolyat-vidámat, egyházit-világit, régit-újat, hangzatosat-fülhegyezőt szívesen éneklünk, ami örömmel tölt el, és igényes kórusmuzsika.

A rendszeres keddesti együtténeklés mellett megszervezzük a mostanra már hagyományos tanévkezdő kórustábort és a félévi kórusszombatokat.

Hol hallhattok minket?

A kórus számos önálló koncerttel ajándékozta meg az érdeklődőket, illetve több rendezvény, fesztivál keretében is fellépett.

Az elmúlt időszakban - sok más mellett - önálló hangversenyt tartottunk Orbán György kortárs szerző kórusműveiből (2020); megleptük a Kolozsvári Magyar Napok hallgatóit UniCante Hangvarázs-zsal (2021); elhoztuk a Reneszánsz hangját kórusénekben és hangszerjátékban a Kolozsvári Mátyás Napokon (2022); együtt hangolódtunk az Ég és Föld nagyheti rejtelmeire a Tokos zenekarral (2022); a 13. Kolozsvári Magyar Napok keretében egy kóruskoncertet adtunk kortárs magyar szerzők egyházzenei műveiből (2022); felléptünk Orbán György zeneszerző 75. születésnapját fémjelző kóruskoncerten; a kolozsvári Vallásszabadság Házát karácsonyi kóruszengéssel töltöttük meg (2022).

Az UniCante az a kórus, amely 2013-ban - Kolozsváron először - egy flashmobbal lepte meg a városlakókat. Azóta többször is. Legutóbbi flashmobunk 2019 júniusában volt, ugyancsak az „eredeti” helyszínünkön, a Karolina-téren.

Mi a célunk?

Az éneklés mentén közösséget építeni, szépet és örömtelit énekelni, s ezt a felszabadító élményt a kedd esti próbák mellett kóruskoncertek keretében is megosztani.

Hogy vehetitek fel velünk a kapcsolatot?


Mikor és hol próbálunk?

keddenként, 18:00-20:30 között, a Horea 7. szám alatt (3. emelet, 313-as terem)

Ki a karvezetőnk?

Fekete Miklós

  • 2000-2012 között végezte zeneművészeti tanulmányait a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián;

  • 2005-2009 között a kolozsvári Augustin Bena Zeneiskola magyar tagozatának zeneelmélet-tanára, ill. a Báthory István Elméleti Líceum és a János Zsigmond Unitárius Kollégium betanító zenetanára, karvezetője;

  • 2009 tavasza óta a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti Karán működő Zene szak adjunktusa.

Állandó támogatóink

Babeș-Bolyai Tudományegyetem, Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar

kolozsvári Szent Mihály Plébánia és a kolozsvári Egyházzene Egyesület